Téli prológus
Lassan tél lesz, érzem,
Fehér szépségét a végnek.
Hulló pelyhek rengetege
Fedi el a bűnös lelkeket.
Nézd, hogy borzonganak a fák,
ahogy megérzik éltük pusztulását.
Nincs remény, nincs több félelem,
Csak nézni a hulló levél rengeteget.
Cinege száll fel ijedten −
Elérte őt is a halál rettenete.
Száll, csak száll, menekülve −
S fiókái ott maradnak kihűlve...
Én is menekülnék,
Én is elfutnék...
De nem felejthetem
Árva, bűnös lelkemet...
Félek az újtól, rettegek,
Mikor a nap fordul új éjjelbe,
S minden elmúlik −
Minden régi kincsem elveszik...
Add vissza! Vedd el!
Tessék, nekem már nem kell −
Szabadulni akarok... nem, mégsem −
Hisz mihez kezd itt egy tiszta lélek?!
Nem bírok küzdeni,
Csak egyet akarok: eltűnni.
De ugyan, mi értelme lenne
Igaz világban élni hű lélekkel?
Maradok, harcolok
E bűnben küzdeni akarok.
Tiszta, hű, új szívemmel
Szembeszállni hitvány lelkekkel.
Itt van a tél, érzem
Fehér szépségét a létnek.
Hol valaha mocsok volt −
Felejtve múltját fedi el a hó.
2009. 10. 19.
⇒vissza
Elárulod a véleményedet?:)
