Menyasszony

Halott arcom sírba fordul,
Onnan többé el nem mozdul.
Fehér selymet érez testem,
Mely ismerősként köszönt engem.


Emléke él bennem még,
Mikor utószor felvevém,
S elsőként is egyben, benne
És araként csodáltak engem.


Most e fátyol, s selyem,
Újra befedi testem.
Könyörögve esdekeltem,
Hozzák vissza ifjú lelkem.


Sírva, zokogva, értem jajgatva,
Kegyetlenül rábólintva,
Óvatosan betakargattak,
S dúdolva álomba ringattak.


Egykor menyasszonya voltam,
Kedves, szép, ifjú barátomnak,
Édes, drága Jézusomnak, most
Halott menyasszonya vagyok.


Testemet koporsó fedi,
Lelkem Atyámat kérleli:
„Utoljára, kérlek, mi Urunk,
Had nézhessek le reájuk.”


S Ő bólint mosolyogva,
Nem utószor − mondja.
Ahányszor csak kedved tartja,
Figyelheted családodat.


Halott arcom sírba fordul,
Onnan többé el nem mozdul.
Lelkem fenn a Mennyben,
Ujjongva nézdegél lentre.


Vége
2008.11.23.

⇒vissza
Elárulod a véleményedet?:)