Angyalszárnyak
Szerzõ megjegyzése:
A bétázást köszönöm Lillia_hunnak!
Kritikának továbbra is örülnék(=
*
Fehérség. Amerre az ember szeme ellátna, csak patyolat tiszta fehérséget látna, amit mindössze az égbolt majdnem-fehér kékje tör meg. Mindenhol puha, hófehér felhőpárnák, melyek halovány árnyékai itt-ott szintén megtörik a végeláthatatlan, de szép egyszínűséget
Pár apró kislány lépked végig fehér ruhában, hosszú, hullámos, aranyszőke-, barna-, vörös-, vagy fekete hajjal, fejük fölött apró glória, míg hátukon szárnyak voltak.
Angyalok.
Az angyalok mosolyognak − hogyne mosolyognának, mikor egész nap azt teszik, amit szeretnének! A kisebbek egymással játszanak, míg az idősebbek általában beszélgetnek. Utóbbiak száma lényegesen kevesebb, mint az apró fiúké és lányoké, hiszen egyszer mindenkinek el kell hagynia az eszméletlenül fehér, szinte szemrontó szépséget, a puha felhőpárnákat, és Őt, akit emberi elmével lehetetlen megmagyarázni, hogy bizonyíthassák hűségüket. Az a néhány idősebb − emberként talán 15-16 évesek lehetnek −, csak kivételes okból maradhattak még ott fent. Küldetésük csak később érkezik el.
Egyre többen és többen érkeznek a távolból, mintha valami megbeszélés lett volna.
Néhány perc múlva mindenki eltűnik, csupán egy kislány marad, a felhőszőnyegen térdelve.
− Miért pont én? − kérdezi halk, gyermeteg hangján, miközben felfelé néz. Egy idős, fehér hajú, szakállas, hófehér ruhás alak jelenik meg mellette.
− Rajtad a sor, kicsim. − Odaül a kislányhoz, és átöleli.
− De ott olyan egyedül leszek! Az emberek gonoszak és rosszakaratúak! Nem fogom sokáig bírni.
− Tévedsz − mosolyog az öreg. − Nem leszel egyedül. Lesz ott valaki, aki mindig vigyázni fog rád. Valaki, aki akár az élete árán is védelmez téged, taníttat, szeretget, és sohasem hagy el. Vannak ott jó emberek is, csak észre kell őket venni.
− De hiszen még a nyelvüket sem értem...
− Ez a valaki erre is meg fog tanítani téged. Megtanít a beszédre, a játszásra, a kapcsolatkialakításra, és mindenre, amire szükséged lesz.
− És ha veled szeretnék beszélgetni, akkor mit kell tennem?
− Imádkozol. Az édesanyád − merthogy így fogod szólítani a te földi őrangyalod −, megtanít rá, hogy hogyan tudsz velem beszélgetni, s ha nagyon figyelmes vagy, én válaszolni fogok neked.
− Akkor soha nem leszek egyedül, ugye? − Az az apró, szúró fájdalom az angyal mellkasában lassan enyhülni kezd. Már nem fél, már nem retteg. Bizakodik és remél.
− Nem, kicsim. Én mindig ott leszek veled, figyelem minden lépésedet, segítelek, ha szükséged van rá, szeretni foglak örökké. Utad végén pedig ismét itt foglak várni, úgy foglak ölelni, mint most, hogy érezd: hazatértél.
− Én... én nem is tudom, hogy hálálhatnám meg ezt a rengeteg szeretetedet...
− Csak légy hozzám hű. Földi léted során egyszer se felejtsd el, hogy ki adta neked az életet, s hogy mi a feladatod.
− Mi a feladatom?
− A feladatodat csak a Földön fogod megtudni. Érezni fogod, ahogy lelkem újra és újra eltölt szeretettel, hittel, reménnyel. Egy ilyen alkalommal fogod megtudni, meglátni, meghallani, megérezni a küldetésedet.
− Akkor, ha... ha mégis gonosz emberek vennének körül, te velem leszel és megvédesz? − Hatalmas, barna szemeivel kérlelően, szinte könyörgően néz Rá.
− Igen, angyalom. Veled leszek, és sokszor fogod érezni jelenlétemet, mosolyogni fogsz, nevetgélsz, vidám és boldog leszel, mert én veled vagyok, és megóvlak minden rossztól, és ne feledd, hogy én mindig meg fogok bocsátani neked − mosolyog.
Egy darabig némán ültek ott, a szemkápráztató fehérségben. Majd lassan és óvatosan körbefogja őket az ezüstös csillogás. A kislány már hallani véli a földi hangokat. Még jobban odabújik Hozzá, s halkan így suttog:
− Mindig szeretni foglak téged! − Majd a ragyogás eltünteti az angyalkát.
Elárulod a véleményedet?:)
